A kar szervezeti felépítése

 


 

 

 

Kari Tanács

 

A Kari Tanács a Kar döntéshozó és a döntés végrehajtását ellenőrző testülete.

Tagjai   – szavazati joggal vagy

             -  tanácskozási joggal rendelkeznek.

Az oktató-kutató és egyéb közalkalmazott tagjait a Kar oktatói és egyéb közalkalmazottai értekezlete választja négy év időtartamra. Hallgatói tagjait Kari Hallgatói Önkormányzata választja.

 

Dékán

 

A Kar vezetője a dékán (jelenleg Dr. Farkas Ákos egyetemi tanár), akit a Miskolci Egyetemen teljes munkaidőben foglalkoztatott egyetemi tanárok és docensek közül, pályázat alapján a Kari Tanács véleménye alapján a rektor bíz meg, meghatározott időtartamra (ami jelenleg négy év).

 

A dékán munkáját a Dékáni Tanács segíti, tagjai a Kar vezető tisztségviselői és a Dékáni Hivatal vezetője.

 

A kari igazgatási, ügyviteli és szervezési, valamint tanulmányi adminisztrációs feladatok ellátására Dékáni Hivatal működik, amelyet a Dékáni Hivatal vezetője irányít.

 

Dékán-helyettesek

 

A dékán a munkáját megosztja helyetteseivel. A dékán-helyetteseket – pályázat útján – a Kari Tanács véleménye alapján a rektor bízza meg,  a dékán megbízásával azonos időtartamra. A dékánhelyettesek munkamegosztása:

 

- általános- és tanulmányi dékán-helyettes, aki a hallgatók tanulmányi ügyeivel foglalkozik, egyben ellátja a dékán helyettesítésének a feladatait is (jelenleg Dr. Wopera Zsuzsa egyetemi docens),

- gazdasági- ésfejlesztési dékán-helyettes (jelenleg dr. Pásztorné Dr. Erdős Éva egyetemi docens), aki figyelemmel kíséri a Kar gazdálkodását, előkészíti az oktatási, képzési, tudományos programokra, szervezeti és infrastrukturális fejlesztésekre vonatkozó javaslatokat.

- tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettes (jelenleg Dr. Csák Csilla egyetemi docens) szervezi a Kar belföldi és külföldi tudományos kapcsolatait, továbbképzéseit, felügyeli a tudományos diákkörök, valamint a kari könyvtár munkáját.

 

Szakfelelősök

 

A Kar által gondozott egyes szakok élén szakfelelősök állnak, jelen esetben:

- jogász szak felelőse:   Dr. Wopera Zsuzsa dékán-helyettes

- igazságügyi igazgatási alapszak felelőse: Dr. Farkas Ákos egyetemi tanár

- igazgatásszervező szak felelőse: Dr. Torma András egyetemi tanár

- közigazgatási mesterszak felelőse: Dr. Torma András egyetemi tanár

- munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak felelőse: Dr. Bíró György egyetemi tanár.

- jogi asszisztens képzés felelőse: dr. Heinerné Dr. Barzó Tímea.

 

A szakfelelősök munkájukról a Kari Tanács előtt rendszeresen beszámolnak.

 

 

Dékáni Hivatal

 

Elhelyezése: A/6. épület fsz. 4-18. szoba

Elérhetőségei: Telefon: 46/565-170 (titkárság), 46/565-171 (hivatalvezető)

A tanulmányi ügyintézők a központon keresztül hívhatók: 46/565-111 Fax: 46/367-933

Email: jogdekan@uni-miskolc.hu, (dékán) jogdhiv@uni-miskolc.hu (hivatalvezető)

 

Kari igazgatási, ügyviteli és szervezési, valamint tanulmányi ügyeket ellátó szervezeti egység.

Fő feladatai

 

Ügyviteli, szervezési feladatok:

-         a dékán, dékánhelyettesek munkájának segítése,

-         a karra vonatkozóan adatok készítése, adatszolgáltatás felsőbb fórumok felé,

-         a Kari és a Dékáni Tanács üléseinek szervezése,

-         a kari gazdálkodás figyelemmel kísérése,

-         kari személyi ügyek (alkalmazás, kitüntetés, nyílvántartások) intézése,

-         kari szabályzatok elkészítésében közreműködés,

-         részvétel akkreditációs feladatok előkészítésében,

-         kari pályázatok előkészítésében közreműködés,

-         rendezvények szervezése.

 

Tanulmányi ügyekkel kapcsolatos feladatok:

-         felvételivel kapcsolatos feladatok,

-         hallgatók beiratkozásával, nyilvántartásával kapcsolatos adminisztráció lebonyolítása

-         NEPTUN rendszer működtetése,

-         hallgatók félévi zárása, leckekönyvek kezelése

-         közreműködés a félévi órarendek elkészítésében,

-         a hallgatók tájékoztatása, eligazítása tanulmányi ügyekben,

-         záróvizsgák szervezése, részvétel a lebonyolításában,

-         diplomák, diplomamellékletek kiadásának előkészítése,

-         hallgatói és tanulmányi statisztikák készítése.

 

A Dékáni Hivatal munkatársai:

 

 

Név

Beosztás

feladat

elérhetősége

Juhász Edit

hivatalvezető

A hivatal munkájának szervezése, irányítása

A/6. ép.fsz. 6.

46/565-171

civje@uni-miskolc.hu

Barva Beáta

igazgatási ügyintéző

A tanulmányi dékánhelyettes munkájának segítése ,

hallgatói ügyekben: egyéni tanulmányi rend intézése,

A/6. ép. fsz. 6/a.

46/565-111/2068

jogbea@uni-miskolc.hu

 

Görcsös Józsefné

hivatalsegéd

kézbesítési, takarítási feladatok

A/6. ép. fsz.11.

46/565-111/2076

Gulyás Ibolya

ügyviteli előadó

kari ügyviteli feladatok ellátása,

dékán-helyettesek munkájának segítése,

A/6. ép. fsz. 5.

46/565-170

jognovak@uni-miskolc.hu

 

Lakos Zsuzsa

 ügyviteli előadó A Deák Ferenc Doktori Iskola irodavezetője

A/6. ép. fsz. 18.

46/565-111/2924

joglakos@uni-miskolc.hu

Stefán Júlianna

ügyviteli előadó

- kari gazdasági felelős; (kari költségterv-, elő-, utókalkulációk készítése);

- a Kari intézetek pénzügyeinek intézése;

- átoktatások, óraterhelések nyilvántartása;

- személyi nyilvántartások kezelése.

A/6. ép. fsz. 16.

46/565-111/2064

jogjulcsi@uni-miskolc.hu

Szilágyi Zsolt

kari informatikus

- a kar teljes körű informatikai feladatainak ellátása,

- NEPTUN rendszer kari felelőse,

- a kar esetleges oktatástechnikai feladatainak ellátása,

- az oktatással kapcsolatos video anyagok rögzítése és utómunkája,

- kari honlap üzemeltetése,

- a kari informatikai eszközök beszerzésének koordinálása.

A/6. ép. fsz. 15.

valamint C/2 fejépület 109.

 

46/565-111/1163

jogszzs@uni-miskolc.hu

 

Kari könyvtár

 

A Dékáni Hivatal irányítása mellett kari könyvtár működik. Vezetője: Kalmárné Erdődi Judit. A könyvtár külön honlapot üzemeltet.

 

Kari bizottságok

 

A Kar működésével kapcsolatos állandó és eseti jellegű feladatok ellátásával, vélemények és javaslatok kialakításával feladataik körében a kari bizottságok foglalkoznak.

A következő bizottságok működnek az Állam- és Jogtudományi Karon:

 

  1. Felvételi Bizottság
  2. Kari Doktori Iskola Tanácsa
  3. Kari Erasmus Bizottság
  4. Kari Fegyelmi Bizottság
  5. Kari Habilitációs Tanács
  6. Kari Honlap Szerkesztő Bizottság
  7. Kari Tudományos Diákköri Tanács
  8. Kartörténeti Bizottság
  9. Könyvtári Bizottság
  10. Közlemények Kari Szerkesztőbizottsága
  11. Kreditátviteli Bizottságok (szakonként)
  12. Minőségbiztosítási és Értékelő Bizottság
  13. Miskolci Jogi Szemle Szerkesztő Bizottsága
  14. Tanulmányi Bizottság
  15. Tanulmányi Emlékérem Véleményező Bizottsága

 

 

Oktatási szervezeti egységek

 

A Karon 5 intézet működik, melyek igazgatási és tanulmányi feladatokat látnak el; az intézeteken belül az intézeti tanszékek feladatát képezi az oktatási és kutatási tevékenység irányítása és összehangolása.

 

Az intézetek és intézeti tanszékek a honlap kezdőlapjáról kereshetők fel.

Vissza