Kedves Leendő Hallgatónk!

Köszönjük, hogy a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát választotta felsőfokú tanulmányainak folytatására!

Szeretnénk tájékoztatni mindazokról az előnyökről, melyeket karunkon folytatott tanulmányai során biztosítunk hallgatóink számára.

- A Karon a legjobb felvételi eredményt elért hallgatók számára Primus ösztöndíjat biztosítunk.

- Már az elsőéves hallgatók pályázhatnak felvételi eredményeik alapján az Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjára, valamint Tanulmányi Jogászösztöndíjára, melyek kizárólag a vidéki jogi karokon elérhetőek.

- Az országban egyedülálló módon, a hét karnak és egy intézetnek egyaránt helyt adó, 85 hektáros gyönyörű zöldövezeti campuson tanulhat.

- Karunkon a gyakorlati képzést kiemelt fontosságúnak tartjuk, ezért a szemináriumok, gyakorlatok keretében a Kar mintatárgyalójában polgári- és büntetőjogi próbatárgyalásokon fejleszthetik képességeiket.

- Hallgatóink a jogi tanulmányok során angol és német nyelvből jogi szakfordítói képesítést is szerezhetnek.

- A Kar kiterjedt ERASMUS kapcsolatai révén számos európai ország egyetemén vehetnek részt hallgatóink részképzésben.

- Az Egyetem területén számos korszerű előadóterem, önálló számítógépterem és az egyetemi könyvtár mellett saját kari könyvtár található.

- Hallgatóink párhuzamos képzésben vehetnek részt a Miskolci Egyetem többi karán, amely önköltségi díj kedvezményre is feljogosítja.

- Karunkon aktív diákélet zajlik, melynek része a selmeci diákhagyományok ápolása, amelyet az UNESCO (ENSZ kulturális szervezete) a világörökség részévé nyilvánított.

- A campus területén uszoda és több – télen is fedett – teniszpálya található, mely természetesen a hallgatók számára is igénybe vehető.

- A campus területén az országban egyedülálló európai színvonalú atlétikai centrumban sportolhat. Az egyetem a kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóknak mentor program keretében nyújt támogatást.

- A modern, újonnan épült UNI-Hotelben és a felújított kollégiumokban számos férőhelyet biztosít hallgatói számára a Miskolci Egyetem.

Kérjük, látogassa meg egyetemünk honlapját (www.uni-miskolc.hu), és ajánljuk figyelmébe Karunk honlapját és facebook oldalát is: www.jogikar.uni-miskolc.hu, https://www.facebook.com/meajk1981.

 

Tájékoztató ösztöndíjakról

 

Üdvözlettel:

a Kar Dékánja és a Beiskolázási Bizottság tagjai

Vissza