Jogi Tanácsadó és Jogklinika Központ

 

 

 

Követelmények és tantárgyi program

Kari Jogklinika 1. tantárgyból

Tárgykód: AJDHV1980SZV

Osztatlan jogász, alap- és mesterszakok, nappali és levelező tagozat

2017/2018. tanév 1. félév

 

Tárgyfelelős: Dr. Hegyi Szabolcs egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Dékáni Hivatal

Tantárgy oktatója: Dr. Vinnai Edina egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: nincs

Egyidejű felvétel: nincs

Óraszám/hét: 2 óra

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

 

1. A tantárgy feladata és célja

A kari jogklinikai képzés első félévének tematikája két egységből áll: egyrészt általános módszertani képzést nyújt a hallgatóknak a későbbi gyakorlati munka végzéséhez (jogklinikai tevékenység bemutatása, érzékenyítő tréning, tényvázlat-készítés, szakmai workshop gyakorló szakemberek részvételével), másrészt bemutatja az állami szervek (Jogi Segítségnyújtó Szolgálat, Egyenlő Bánásmód Hatóság) és különféle civil szervezetek által biztosított jogi segítségnyújtás lehetőségeit. A kurzus hallgatói bírósági tárgyaláson és börtönlátogatáson is részt vesznek a félév során, valamint konkrét ügyek kezelésébe és megoldásába is bepillantást kaphatnak a jogklinikai tevékenységben részt vevő intézetekben (várhatóan polgári jogi, munkajogi, környezetjogi ügyekbe a Civilisztikai Tudományok Intézete, pénzügyi jogi, közigazgatási jogi és állattartási és -védelmi ügyekbe az Államtudományi Intézet, alapjogi és esélyegyenlőségi ügyekbe a Jogelméleti Intézet révén). Azok a hallgatók, akik összesen négy féléven keresztül sikeresen vesznek részt valamely intézeti jogklinikai tevékenységben, egyetemi tanulmányaik végén erről egy tanúsítványt kapnak a diplomájuk mellé.

 

2. A tantárgy tematikus leírása

  1. 2017. szeptember 13. Tájékoztató a kari jogklinikáról, a félév és a követelmények megbeszélése
  2. 2017. szeptember 20. Sportnap/oktatási szünet
  3. 2017. szeptember 27. Érzékenyítő tréning (vendégelőadó)
  4. 2017. október 4. A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat tevékenysége (vendégelőadás az állami jogi segítségnyújtásról)
  5. 2017. október 11. Az intézeti/tanszéki jogklinikák bemutatkozása
  6. 2017. október 18. Tényvázlat-készítés (ügyvéd vendégelőadó)
  7. 2017. október 25. Börtön-túlzsúfoltsági eljárások (vendégelőadó a Miskolci Törvényszékről)
  8. 2017. november 1. Oktatási szünet
  9. 2017. november 8. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tevékenysége (az EBH B.-A.-Z. megyei referensének előadása)
  10. 2017. november 15. Etnikai profilalkotás (vendégelőadó a TASZ-ból)
  11. 2017. november 22. A civil jogvédelem lehetőségei
  12. 2017. november 29. Börtönlátogatás/tárgyaláslátogatás
  13. 2017. december 6. Börtönlátogatás/tárgyaláslátogatás
  14. 2017. december 13. Elővizsga hét

 

3. Vizsgakövetelmények

Az aláírás feltétele a foglalkozásokon való részvétel (maximum 3 hiányzás megengedett). A vizsga módja: írásbeli beszámoló háromfokozatú értékeléssel. A sikeres beszámoló feltétele az elérhető pontok több mint felének a megszerzése.

Az órákon (szerda 16-17.30) való részvétel a levelezős hallgatók számára is kötelező!

 

4. Kötelező tananyag

Az órákon kiadott jogszabályok, tananyagok és periratok.

 

 

Miskolc, 2017. szeptember 1.

 

Hegyi Szabolcs – Vinnai Edina

 

 

 

 

A 2017. május 8-i „Egyetemi jogklinikák – külföldi és hazai jó gyakorlatok” című szakmai workshop programja

Meghívó

 

Meghívó

az

„Egyetemi jogklinikák – külföldi és hazai jó gyakorlatok”

című szakmai workshopra

 

2017. május 8. hétfő

Miskolci Egyetem, A/6. épület, XX. előadó

 

 

13.00-13.05 Megnyitó

Prof. Dr. Farkas Ákos, dékán – Miskolci Egyetem ÁJK

13.05-13.20

Dr. Barabás Tamás – PILnet Alapítvány

13.20-13.50

Dr. Barbara Namysłowska-Gabrysiak – Varsói Egyetemi Jogklinika vezetője

(Tolmácsol: dr. Béres Nóra, Szabó Enikő Csilla)

13.50-14.05

Dr. Czeglédy Miklós, osztályvezető – Igazságügyi Minisztérium, Jogi Segítségnyújtási, Áldozatsegítési és Kárpótlási Osztály

14.05-14.20

Dr. Füzy Tibor, képzési vezető – Pécsi Tudományegyetem ÁJK

14.20-14.35

Dr. Tóth Judit, egyetemi docens – Szegedi Tudományegyetem ÁJTK

14.35-14.50

Dr. Vissy Beatrix, tanársegéd – ELTE ÁJK

14.50-15.05

Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin, egyetemi docens – Debreceni Egyetem ÁJK

15.05-15.20

Dr. Hegyi Szabolcs, egyetemi docens – Miskolci Egyetem ÁJK

 

15.20-16.00 Kérdések, hozzászólások

 

 

 

A rendezvény az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósul meg.

Fotók a konferenciáról

 

 

 

A 2017. február 24-i "Ügyvédi hivatás és társadalmi felelősség" című szakmai workshop programja

Meghívó

Meghívó

az

„Ügyvédi hivatás és társadalmi felelősség”

című szakmai workshopra

 

2017. február 24. péntek

Miskolci Egyetem, A/6. épület, XX. előadó

 

Ügyvédi hivatás és pro bono tevékenység – nemzetközi és hazai szereplők

 

10.00-10.10 Megnyitó

10.10-10.25

Prof. Dr. Farkas Ákos, dékán – Miskolci Egyetem ÁJK

10.25-10.40

Dr. Sahin-Tóth Balázs, vezető ügyvéd – Lengyel Allen & Overy Ügyvédi Iroda/PILnet Alapítvány

10.40-10.55

Dr. Szabó Dániel, jogtanácsos – Hewlett Packard

10.55-11.10

Böngyikné dr. Sós-Tóth Adrienn, szakterületi koordinátor – Igazságügyi Minisztérium

11.10-11.25

Torma Judit, ügyvédháló-koordinátor – Társaság a Szabadságjogokért

11.25-11.40

Dr. Bieber Ivóna, jogi előadó – Magyar Helsinki Bizottság

11.40-12.00 Kérdések, hozzászólások

12.00-13.00 Ebédszünet

13.00-14.30

Kerekasztal a jogi tanácsadással kapcsolatos felelősségi kérdésekről

 

Dr. Gaál Nóra, ügyvéd – Az Év Pro Bono Ügyvédje, 2013

Dr. Hegyi Szabolcs, egyetemi docens – ME, Jogi Tanácsadó és Jogklinika Központ elnöke

Dr. Hronszky Regina, ügyvéd – Egyenlő Bánásmód Hatóság megyei referense

Dr. Rácz Zoltán, ügyvéd, egyetemi docens – B.-A.-Z. Megyei Ügyvédi Kamara, Összeférhetetlenségi és Etikai Bizottság elnöke

Moderátor: Dr. Vinnai Edina, egyetemi docens – ME, Jogi Tanácsadó és Jogklinika Központ titkára

 

Fotók a konferenciáról

 

 


 

 

 

Követelmények és tantárgyi program

Kari Jogklinika 1. tantárgyból

Tárgykód: AJDHV1980SZV

Osztatlan jogász, alap- és mesterszakok, nappali és levelező tagozat

2016/2017. tanév 2. félév

 

Tárgyfelelős: Dr. Hegyi Szabolcs egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Dékáni Hivatal

Tantárgy oktatói: Dr. Vinnai Edina egyetemi docens, Dr. Erdős Éva egyetemi docens, dr. Tóth Gergő József tudományos segédmunkatárs

Előtanulmányi kötelezettség: nincs

Egyidejű felvétel: nincs

Óraszám/hét: 2 óra

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

 

1. A tantárgy feladata és célja:

A kari jogklinikai képzés első félévének sajátos és egységes tematikája két egységből áll: egyrészt általános módszertani képzést nyújt a hallgatóknak a későbbi gyakorlati munka végzéséhez (jogklinikai tevékenység bemutatása, érzékenyítő tréning, tényvázlat-készítés, szakmai workshop gyakorló szakemberek részvételével), másrészt bemutatja az állami szervek (Igazságügyi Hivatal, Egyenlő Bánásmód Hatóság) és különféle civil szervezetek által biztosított jogi segítségnyújtás lehetőségeit. A kurzus hallgatói bírósági tárgyaláson és tanulmányi kiránduláson is részt vesznek a félév során, valamint konkrét ügyek kezelésébe és megoldásába is bepillantást kaphatnak a jogklinikai tevékenységben részt vevő intézetekben (polgári jogi, munkajogi, környezetjogi ügyekbe a Civilisztikai Tudományok Intézete, pénzügyi jogi és közigazgatási jogi ügyekbe az Államtudományi Intézet, alapjogi és esélyegyenlőségi ügyekbe a Jogelméleti Intézet révén). Azok a hallgatók, akik összesen négy féléven keresztül sikeresen vesznek részt valamely intézeti jogklinikai tevékenységben, egyetemi tanulmányaik végén erről egy tanúsítványt kapnak a diplomájuk mellé.

 

2. A tantárgy tematikus leírása:

1. február 8. Tájékoztató a kari jogklinikáról, a félév és a követelmények megbeszélése

2. február 15. Az intézeti/tanszéki jogklinikák bemutatkozása

3. február 22. Érzékenyítő tréning

4. március 1. Ügyvédi hivatás és társadalmi felelősség (Szakmai workshop) február 24. pénteken!

5. március 8. Ügyvédi hivatás és társadalmi felelősség (Szakmai workshop) február 24. pénteken!

6. március 15. Munkaszüneti nap

7. március 22. Az Igazságügyi Hivatal tevékenysége (vendégelőadás az állami jogi segítségnyújtásról)

8. március 29. Dékáni szünet

9. április 5. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tevékenysége (az EBH B.-A.-Z. megyei referensének előadása)

10. április 12. A civil jogvédelem lehetőségei

11. április 19. Tényvázlat-készítés

12. április 26. Tárgyaláslátogatás előkészítése

13. május 3. Tárgyaláslátogatás

14. május 10. Tanulmányi kirándulás

 

3. Vizsgakövetelmények

Az aláírás feltétele a foglalkozásokon való részvétel (maximum 3 hiányzás megengedett). A vizsga módja: írásbeli beszámoló háromfokozatú értékeléssel. A sikeres beszámoló feltétele az elérhető pontok több mint felének a megszerzése.

Az órákon (szerda 16-17.30) való részvétel a levelezős hallgatók számára is kötelező!

 

4. Kötelező tananyag

Az órákon kiadott jogszabályok, tananyagok és periratok.

 

 

Miskolc, 2017. január 25.

Hegyi Szabolcs – Vinnai Edina

 

 

Vissza