Felvételi 2018.

TÁJÉKOZTATÓ

 az Európai és nemzetközi jog angol nyelven mesterképzési szakra felvételizőknek

Felvételi elbeszélgetés időpontja, helye: 2019. július 4.  8 óra, Állam- Jogtudományi Kar Dékáni Tanácsterem  (A/6. épület fszt. 30. terem)

A jelentkezés feltétele: okleveles jogász végzettség, legalább B2 complex középfokú nyelvvizsga megléte angol nyelvből.

Motivációs  elbeszélgetés témakörei:

- motivációs beszélgetés közéleti-szakmai tevékenységről, motiváció, szakmai tájékozottság és ismeretek, verbális képességek, elhivatottság, pályaorientáció (max. 90 pont)

Eredeti iratok bemutatásaa felvételi elbeszélgetésen: személyi igazolványát, eredeti oklevelek, leckekönyv, bizonyítványok és egyéb igazoló dokumentumok

Felvételi pontok számítása
Általános szabályok

A jelentkezés benyújtása előtt a jelentkező mindenképpen tanulmányozza a 3. sz. táblázatot, amelyben megtalálható, hogy az adott mesterképzésre való jelentkezéshez milyen alap vagy mester képzésben szerzett oklevél szükséges. Ha ez alapján nem rendelkezik teljes kreditértékű oklevéllel, úgy a megjelölt felsőoktatási intézménynél ún. előzetes kreditelismerési eljárást kell kezdeményeznie. Ennek eredményessége esetén az erről szóló kreditelismerési határozatot a felvételi eljárás során legkésőbb 2019. július 12-igkell benyújtani. A további tudnivalók megtalálhatók az Előzményként elfogadott szakok, kreditelismerésc. fejezetben.
Mesterképzésben legfeljebb 100 pont szerezhető, mely tartalmazza a többletpontokat is. Azon jelentkezők, akik esélyegyenlőség jogcímen többletpontra jogosultak, azok számára jogcímenként külön-külön kell meghatározni a maximálisan kapható pontokat, és az összes jogcímet figyelembe véve – az esélyegyenlőségbenrészesítendők többletpontja – nem lehet több 10 pontnál, és nem lehet kevesebb 1 pontnál.

Pontszámítás:

Felvételi pontok:
 - motivációs beszélgetés: max. 90 pont
Többletpontok minden szak esetében:  maximum 10 többletpont adható.
 - Esélyegyenlőségi maximális pont: 2 pont
    - fogyatékosság: 2 pont
    - gyermekgondozás: 2 pont
    - hátrányos helyzet: 1 pont
 - 2. nyelvvizsga: 5 pont
 - angol nyelvű nemzetközi versenyen való részvétel: 5 pont

Csatolandó dokumentumok

Felvétel feltétele: felsőfokú jogász oklevél, nyelvvizsgát igazoló dokumentum
Többletpontokat igazoló és egyéb, jelentkezéshez kapcsolódó dokumentumok: fogyatékosság igazolása, gyermekgondozás igazolása, hátrányos helyzet igazolása, melyet a felvi.hu oldalon a jelentkezéskor be kell csatolni.

A felvételi eljárásban az Állam- és Jogtudományi Kar Dékáni Hivatalába a jogdhiv@uni-miskolc.hucímre  2019. június 30-ig kérjük megküldeni a szak bemeneti követelményét tanúsító jogász oklevél és nyelvvizsga bizonyítvány másolatát, ill. a többletpontokat igazoló okirat másolatát.

Felvételi vizsgatárgyak

motivációs beszélgetés

Miskolc, 2019. június

Üdvözlettel:

 Felvételi bizottság

Miskolci Egyetem

Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar (ME-ÁJK)

MEGHIRDETETT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

adatvédelmi szakjogász

160 000 Ft

3

15 < 50

kéthetente, tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: Állam- és jogtudományi oklevél, jogász szakképzettség. A képző intézmény további feltételhez (pl. jogi szakvizsga, joggyakorlati idő, munkakör) kötheti a felvételt.

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: adatvédelmi szakjogász

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, tel/fax: (46) 565-171, email: civje@uni-miskolc.hu, honlap: http://jogikar.uni-miskolc.hu/

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. augusztus 15. Jelentkezés módja: az intézmény által kibocsátott jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalás. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:   A képzés  min. 15 fő jelentkezése esetén indul. A felvétel feltétele: állam- és jogtudományi oklevél, jogász szakképzettség

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

általános és igazságügyi mediátor (közvetítő)

160 000 Ft

3

15 < 30

félévente 4x3 nap és 1x2 nap, vagy tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: A szakirányú továbbképzésre az vehető fel, aki agrár; bölcsészettudományi; társadalomtudományi; informatika; jogi; közigazgatási, rendészeti és katonai; gazdaságtudományok; műszaki; orvos- és egészségtudományi; pedagógusképzés; sporttudomány; természettudomány; művészet képzési területekhez tartozó alapképzési szakok egyikén szerzett oklevéllel és szakképzettséggel rendelkezik.

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: általános és igazságügyi mediátor (közvetítő)

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, cím: 3515 Miskolc-Egyetemváros, Állam- és Jogtudományi Kar, email: civje@uni-miskolc.hu, honlap: http://jogikar.uni-miskolc.hu/

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. augusztus 15. Jelentkezés módja: honlapról letölthető jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalás. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:  A képzés 15 fő minimum létszám megléte esetén indul.

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

bűnmegelőzési koordinátor

160 000 Ft

3

15 < 30

kéthetente vagy tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: Agrár; bölcsészettudomány; társadalomtudomány; informatika; jogi; közigazgatási, rendészeti és katonai; gazdaságtudományok; műszaki; orvos- és egészségtudomány; pedagógusképzés; sporttudomány; természettudomány; művészet; művészetközvetítés; valamint hitéleti képzési területek alapképzési szakjainak valamelyikén szerzett oklevél.

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: bűnmegelőzési koordinátor

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, email: civje@uni-miskolc.hu, honlap: http://www.jogikar.uni-miskolc.hu

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. augusztus 15. Jelentkezés módja: honlapról letölthető jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalás. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:  A képzés 15 fő jelentkezői létszám megléte esetén indul.

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza

160 000 Ft

2

15 < 30

kéthetente vagy tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: Jogász oklevél. A képző intézmény a felvételt egyéb feltételhez kötheti (jogi szakvizsga, szakmai gyakorlat stb.).

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, tel/fax: (46) 565-171, email: civje@uni-miskolc.hu, honlap: http://www.jogikar.uni-miskolc.hu

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. szeptember 15. Jelentkezés módja: honlapról letölthető jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalás. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:  A képzés a minimum létszám (15 fő) megléte esetén indul.

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

jogi szakokleveles gazdasági (agrár, gazdaságtudományi, informatikai, műszaki, természettudományi) szakember

160 000 Ft

4

15 < 30

kéthetente vagy tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: Az agrár, a gazdaságtudományok, az informatika, a műszaki, a természettudomány képzési területeken alapképzésben szerzett oklevél és szakképzettség.

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: jogi szakokleveles (eredeti szakképzettség tüntetendő fel)

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, email: civje@uni-miskolc.hu, honlap: http://www.jogikar.uni-miskolc.hu

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. augusztus 15. Jelentkezés módja: honlapról letölthető jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalás. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:  A képzés a minimum létszám megléte esetén indul.

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

jogi szakokleveles orvos és egészségügyi szakember

160 000 Ft

4

15 < 50

kéthetente, tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: Orvos- és egészségtudományi képzési területen alapképzésben szerzett oklevél és szakképzettség.

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: jogi szakokleveles (eredeti szakképzettség tüntetendő fel)

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, tel/fax: (46) 656-171, email: civje@uni-miskolc.hu, honlap: http://jogikar.uni-miskolc.hu/szakiranyu

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. augusztus 15. Jelentkezés módja: az intézmény által kibocsátott jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalással. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:  A képzés  min. 15 fő jelentkezése esetén indul.

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

kereskedelmi szakjogász

160 000 Ft

4

15 < 30

kéthetente vagy tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: Állam- és jogtudományi egyetemi oklevél, jogász szakképzettség.
A képző intézmény további feltételhez (pl. jogi szakvizsga, joggyakorlati idő, munkakör stb.) kötheti a felvételt.

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: kereskedelmi szakjogász

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, tel/fax: (46) 565-171, email: civje@uni-miskolc.hu, honlap: http://jogikar.uni-miskolc.hu/

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. augusztus 15. Jelentkezés módja: az intézmény által kibocsátott jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalás. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:  A képzés min. 15 fő jelentkezése esetén indul.

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

közlekedési szakjogász

160 000 Ft

4

15 < 30

kéthetente, tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: Állam- és jogtudományi egyetemi oklevél, jogász szakképzettség.
A képző intézmény további feltételhez (pl. jogi szakvizsga, joggyakorlati idő, munkakör stb.) kötheti a felvételt.

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: közlekedési szakjogász

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, cím: 3515 Miskolc-Egyetemváros, Miskolc- Egyetetmváros A/6. épület, tel/fax: (46) 565-171, email: civje@uni-miskolc.hu, honlap: http://jogikar.uni-miskolc.hu/

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. augusztus 15. Jelentkezés módja: honlapról letölthető jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalás. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:  A képzés a minimum létszám megléte esetén indul.

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

senior humánerőforrás tanácsadó

160 000 Ft

4

15 < 50

kéthetente, tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: agrár; bölcsészettudomány; társadalomtudomány; informatika; jogi; közigazgatási, rendészeti és katonai; gazdaságtudományok; műszaki; orvos- és egészségtudomány; pedagógusképzés; sporttudomány; hitéleti; természettudomány; művészet és művészetközvetítés képzési területekhez tartozó alapképzési szakok valamelyikén szerzett oklevél

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: senior humánerőforrás tanácsadó

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, tel/fax: (46) 565-171, email: civje@uni-miskolc.hu, honlap: http://jogikar.uni-miskolc.hu/

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. augusztus 15. Jelentkezés módja: az intézmény által kibocsátott jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalás. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:  A képzés a minimum 15 fő jelentkező esetén indul.

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

társasági jogi és cégjogi szakjogász

160 000 Ft

4

15 < 30

kéthetente vagy tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: Állam- és jogtudományi egyetemi oklevél, jogász szakképzettség.
A képző intézmény további feltételhez (pl. jogi szakvizsga, joggyakorlati idő, munkakör stb.) kötheti a felvételt.

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: társasági jogi és cégjogi szakjogász

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, tel/fax: (46) 565-171, email: civje@uni-miskolc.hu, honlap: http://jogikar.uni-miskolc.hu/

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. augusztus 15. Jelentkezés módja: az intézmény által kibocsátott jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalás. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:  A képzés minimum 15 fő jelentkező esetén indul.

Munkarend

Szakirányú továbbképzés neve

Önköltség (félév)

Képzési idő (félév)

Irányszám

Képzés gyakorisága

Képzés helye

Képzési terület

L

végrehajtási jogi szakjogász

160 000 Ft

3

15 < 30

kéthetente vagy tömbösítve

Miskolc

JOGI

Részvétel feltétele: Állam- és jogtudományi oklevél, jogász szakképzettség

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: végrehajtási jogi szakjogász

Kapcsolattartó/szakfelelős: Juhász Edit, tel/fax: (46) 565-171, email: civje@uni-miskolc.hu

Jelentkezési határidő: 2019. január 15., 2019. augusztus 15. Jelentkezés módja: honlapról letölthető jelentkezési lapon. Jelentkezés díja: 3000 Ft. Befizetés módja: banki átutalás. Csatolandó dokumentumok: oklevélmásolat. Képzés kezdete: 2019. február 15., 2019. szeptember 15.

Egyéb információk:  A képzés minimum 15 fő jelentkezése esetén indul.

PÓTFELVÉTELI

 a MISKOLCI EGYETEM Állam- és Jogtudományi Karán

a 2018/19. tanév

PÓTFELVÉTELI HATÁIDŐ MEGHOSSZABBÍTVA 2018. AUGUSZTUS 7-IG!

Képzések

Félév

Tagozat

Önköltség/félév

OSZTATLAN (O)

Jogász szak (Ma)

10

nappali

225.000 Ft

10

levelező

225.000 Ft

MESTER (M)

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási mester szak (Ma)

4

4

nappali

levelező

225.000 Ft

225.000 Ft

Kriminológia mester szak (Ma)

4

4

nappali

levelező

225.000 Ft

225.000 Ft

Európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelvű) (Ma)

2

2

nappali 

levelező

290.000 Ft

290.000 Ft

ALAP (A)

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak (Ba)

6

6

nappali

levelező

170.000 Ft

150.000 Ft

Igazságügyi igazgatási alapszak (Ba)

6

nappali

170.000 Ft

6

levelező

150.000 Ft

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS (F)

Jogi felsőoktatásiszakképzés

4

nappali

150.000 Ft

4

levelező

120.000 Ft

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZÉLES VÁLASZTÉKA

2 -től

levelező

160.000 Ft-tól

A pótfelvételi eljárás során csak azoknak a jelentkezése fogadható el, akik a 2018. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban nem jelentkeztek vagy jelentkeztek, de nem nyertek felvételt. 

Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet a www.felvi.hu honlapon elérhető elektronikus felvételi rendszerben 2018. augusztus 7. napig.

A  pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe, csak egy képzésre lehet jelentkezni és kizárólag  önköltséges (tandíjas) finanszírozási formában.

A pótfelvételi döntések közzététele: 2018. augusztus 24. napján várható.

A kar által indított munkaügyi és társadalombiztosítási mester szakra és a kriminológia mester szakra jelentkezők esetében az előzetes kreditbeszámításhoz szükséges iratokat 2018. augusztus 6-ig kell megküldeni a jogbea@uni-miskolc.hu címre (kivéve, akik az ME ÁJK-n végeztek).

Felvételivel kapcsolatos felvilágosítás:

Gulyás Ibolya jognovak@uni-miskolc.hu, 46/565-170

Juhász Edit  jogdhiv@uni-miskolc.hu, 46/565-171

Képzéseinkről, a felvételi elbeszélgetésekről, ösztöndíj lehetőségekről bővebben a honlapunkon tájékozódhat: http://jogikar.uni-miskolc.hu/

A felsőoktatási felvételi eljárásról, pontszámítási módszerekről, a felvételi eljárás során benyújtandó dokumentumokról bővebbet itt olvashatnak: http://www.felvi.hu/felveteli.

Szeretettel várjuk a Miskolci Jogi Kar képzéseire!

FELVÉTELI 2018.

MISKOLCI EGYETEM

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Kedves Felvételizők! Kedves Szülők! Kedves Érdeklődők!

Meghirdetett képzéseink 2018. évben:

  • JOGÁSZ (egységes osztatlan mester képzés) )(10 félév)
  • MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI mester képzés  (4 félév)
  • KRIMINOLÓGIA mester képzés  (4 félév)
  • EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI ÜZLETI JOG LLM (angol nyelvű) mester képzés (2 félév)
  •  IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI alapképzés (6 félév)
  •  MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI alapképzés (6 félév)
  •  JOGI FELSŐOKTATÁSI szakképzés (4 félév)
  • Szakirányú továbbképzések

A 2018. évi felvételi tájékoztatóban a lent felsorolt képzéseink az alábbi linken érhetők el:

https://www.felvi.hu/felveteli/egyetemek_foiskolak/!IntezmenyiOldalak/szervezet.php?szer_id=282&elj=18a&oldal=2&fej=A

Felvételi eljárással, ill. pontszámítással kapcsolatos kérdésekben segítséget kaphatnak az Oktatási Hivataltól az info@felvi.hu címen és a http://www.felvi.hu/felveteli/felveteli_segitseg/ugyfelszolgalat oldalon.

ME Állam- és Jogtudományi Karon felvételi kapcsolattartó:

Gulyás Ibolya igazgatási ügyintéző

e-mail: jognovak@uni-miskolc.hu, jogdhiv@uni-miskolc.hu

telefon: 46/565-170

További információk: jogikar.uni-miskolc.hu

AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK ELEKTRONIKUS FELTÖLTÉSÉNEK HATÁRIDEJE: 2018. FEBRUÁR 15.

(A dokumentumok - szükség esetén - postai úton is beküldhetők a következő címre: „2018. évi általános felsőoktatási felvételi jelentkezés” Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf. 1190.)

Nappali képzések

ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

Képz.
szint

Munka-
rend

Fin.
forma

Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő
(félév)

Kapacitás
min. < max.

Érettségi vizsgakövetelmények

Képz.
terület

Pontsz. fels. okl. IGEN/NEM

O

N

A

jogász(1)

támogatott

10

5 < 80

történelem és
latin nyelv v. magyar nyelv és irodalom v. egy idegen nyelv(7) (legalább egyet emelt szinten kell teljesíteni)

JOGI

I

O

N

K

jogász(1)

225 000 Ft

történelem és
latin nyelv v. magyar nyelv és irodalom v. egy idegen nyelv(7) (legalább egyet emelt szinten kell teljesíteni)

JOGI

I

A

N

A

igazságügyi igazgatási(1)

támogatott

6

5 < 70

gazdasági ismeretek v. informatika v. magyar nyelv és irodalom v. társadalomismeret v. történelem v. ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy(4) v. szakmai előkészítő tárgy(6)

JOGI

I

A

N

K

igazságügyi igazgatási(1)

170 000 Ft

gazdasági ismeretek v. informatika v. magyar nyelv és irodalom v. társadalomismeret v. történelem v. ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy(4) v. szakmai előkészítő tárgy(6)

JOGI

I

A

N

A

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási(1)(2)

támogatott

6

5 < 40

kettőt kell választani: gazdasági ismeretek v. informatika v. magyar nyelv és irodalom v. társadalomismeret v. történelem v. ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy(5) v. szakmai előkészítő tárgy(6)

MEGHIRDETETT FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK

Képz.
szint

Munka-
rend

Fin.
forma

Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő
(félév)

Kapacitás
min. < max.

Érettségi vizsgakövetelmények

Képz.
terület

Pontsz. fels. okl. IGEN/NEM

F

N

A

jogi(1)

támogatott

4

5 < 40

bármelyik két érettségi vizsgatárgy

JOGI

I

F

N

K

jogi(1)

150 000 Ft

JOGI

I

Részidős (levelező) képzések

ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

Képz.
szint

Munka-
rend

Fin.
forma

Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő
(félév)

Kapacitás
min. < max.

Érettségi vizsgakövetelmények

Képz.
terület

Pontsz. fels. okl. IGEN/NEM

O

L

A

jogász(1)(3)

támogatott

10

5 < 100

történelem és
latin nyelv v. magyar nyelv és irodalom v. egy idegen nyelv(7) (legalább egyet emelt szinten kell teljesíteni)

JOGI

I

O

L

K

jogász(1)(3)

225 000 Ft

történelem és
latin nyelv v. magyar nyelv és irodalom v. egy idegen nyelv(7) (legalább egyet emelt szinten kell teljesíteni)

JOGI

I

A

L

A

igazságügyi igazgatási(1)(3)

támogatott

6

5 < 40

gazdasági ismeretek v. informatika v. magyar nyelv és irodalom v. társadalomismeret v. történelem v. ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy(4) v. szakmai előkészítő tárgy(6)

JOGI

I

A

L

K

igazságügyi igazgatási(1)(3)

150 000 Ft

gazdasági ismeretek v. informatika v. magyar nyelv és irodalom v. társadalomismeret v. történelem v. ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy(4) v. szakmai előkészítő tárgy(6)

JOGI

I

A

L

A

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási(1)(3)

támogatott

6

5 < 40

kettőt kell választani: gazdasági ismeretek v. informatika v. magyar nyelv és irodalom v. társadalomismeret v. történelem v. ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy(5) v. szakmai előkészítő tárgy(6)

JOGI

I

A

L

K

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási(1)(3)

150 000 Ft

kettőt kell választani: gazdasági ismeretek v. informatika v. magyar nyelv és irodalom v. társadalomismeret v. történelem v. ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy(5) v. szakmai előkészítő tárgy(6)

JOGI

I

MEGHIRDETETT FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK

Képz.
szint

Munka-
rend

Fin.
forma

Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő
(félév)

Kapacitás
min. < max.

Érettségi vizsgakövetelmények

Képz.
terület

Pontsz. fels. okl. IGEN/NEM

F

L

A

jogi(1)(3)

támogatott

4

5 < 40

bármelyik két érettségi vizsgatárgy

JOGI

I

F

L

K

jogi(1)(3)

120 000 Ft

JOGI

I

(1) A szakon kötelező szakmai gyakorlatot teljesíteni. Az erről szóló pontos információkat megtalálja a felsőoktatási szakképzések, az alap- és mesterképzések képzési és kimeneti követelményeiről, valamint a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendeletben, illetve a www.felvi.hu honlap Szakleírások menüpontjában.

(2) Választható specializációk: munkaügyi kapcsolatok, társadalombiztosítási igazgatási.

(3) A levelező munkarendű képzésben a hallgatók tanóráira tömbösítve, legfeljebb kettő hetenként munkanapokon, vagy a heti pihenőnapon kerül sor. Ennek megfelelően az adott szakon a képzés gyakorisága: hetente péntek délután és/vagy szombati napok.

(4) Ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy: földmérés ismeretek, informatika ismeretek, közgazdaság ismeretek, rendészet ismeretek, ügyvitel ismeretek.

(5) Ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy: informatika ismeretek, közgazdaság ismeretek, rendészet ismeretek, szociális ismeretek, ügyvitel ismeretek.

(6) Szakmai előkészítő tárgy: informatikai alapismeretek, közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan).

(7) Választható nyelvek: angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol.

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

Nappali képzések

Képz.
szint

Munka-
rend

Fin.
forma

Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő
(félév)

Kapacitás
min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz.
terület

M

N

A

európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelven)

támogatott

2

5< 30

felvételi elbeszélgetés (Sz)

JOGI

M

N

K

európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelven)

290 000 Ft

2

5 < 30

JOGI

M

N

A

kriminológia(1)(5)

támogatott

4

5 < 30

JOGI

M

N

K

kriminológia(1)(5)

225 000 Ft

4

5 < 20

JOGI

M

N

A

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási(1)(2)(5)

támogatott

4

5 < 10

JOGI

M

N

K

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási(1)(2)(5)

225 000 Ft

4

5 < 20

JOGI

Részidős (levelező) képzések

Képz.
szint

Munka-
rend

Fin.
forma

Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő
(félév)

Kapacitás
min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz.
terület

M

L

A

európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelven)(4)

támogatott

2

1 < 30

felvételi elbeszélgetés (Sz)

JOGI

M

L

K

európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelven)(4)

290 000 Ft

2

1 < 30

JOGI

M

L

A

kriminológia(1)(4)

támogatott

4

5 < 30

JOGI

M

L

K

kriminológia(1)(4)

225 000 Ft

4

5 < 30

JOGI

M

L

A

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási(1)(2)(3)

támogatott

4

5 < 30

JOGI

M

L

K

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási(1)(2)(3)

225 000 Ft

4

5 < 20

JOGI

(1) A szakon kötelező szakmai gyakorlatot teljesíteni. Az erről szóló pontos információkat megtalálja a felsőoktatási szakképzések, az alap- és mesterképzések képzési és kimeneti követelményeiről, valamint a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendeletben, illetve a www.felvi.hu honlap Szakleírások menüpontjában.

(2) Választható specializációk: munkaügyi kapcsolatok, társadalombiztosítási igazgatási.

(3) A levelező munkarendű képzésben a hallgatók tanóráira tömbösítve, legfeljebb kettő hetenként munkanapokon, vagy a heti pihenőnapon kerül sor. Ennek megfelelően az adott szakon a képzés gyakorisága: általában kéthetenként pénteken délután és szombati napokon. Választható specializációk: munkaügyi kapcsolatok, társadalombiztosítási igazgatási .

(4) A levelező munkarendű képzésben a hallgatók tanóráira tömbösítve, legfeljebb kettő hetenként munkanapokon, vagy a heti pihenőnapon kerül sor. Ennek megfelelően az adott szakon a képzés gyakorisága:általában kéthetenként pénteken délután és szombati napokon.

(5) A nappali munkarendű képzésben a hallgatók tanóráira a hétfő-pénteki napokon kerül sor.

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK

Szakirányú továbbképzésekkel kapcsolatos tájékoztatás:

Barva Beáta igazgatási ügyintéző, cím: 3515 Miskolc-Egyetemváros, Állam- és Jogtudományi Kar, tel.: (46) 565-111/13-06 mellék,  e-mail: jogbea@uni-miskolc.hu

honlap: http://jogikar.uni-miskolc.hu/szakiranyu és http://www.uni-miskolc.hu/szakiranyu-tovabbkepzesi-szakok

Vissza