Második alkalommal került megrendezésre a Miskolci Jogi Disputa Verseny
A vita nem csupán a rábeszélés és a meggyőzés eszköze. Sőt, a köznapi értelemmel szemben, nem is csak a társas kapcsolatokban lappangó feszültség levezetésére szolgál. Annál sokkal többet jelent. A szellemi megmérettetés, a kreatív kommunikáció, az építő diskurzusok alapköve is egyben. Ezért nem véletlen, hogy 2018. november 19-e délutánján az Állam és Jogtudományi Kar Dékáni Tanácstermében minden eköré a szó köré szerveződött.
A Kar három PhD hallgatója, Halász Csenge, Orosz Flóra és Ritó Evelin szervezésében második alkalommal került megrendezésre a Miskolci Jogi Disputa Verseny. A szakmai vetélkedő kimagasló hallgatói érdeklődés mellett zajlott, kilenc csapatban, közel 30 hallgató mérte össze érvelési képességeit. A verseny témáját az internet társas kapcsolatokra gyakorolt hatása jelentette, melynek előnyeiről és hátrányairól kellett hatékony érveket megfogalmazniuk az állító és tagadó pozíciót betöltő csapatoknak. A verseny magas szakmai minőségét a Kar három oktatója, Prof. Dr. Paulovics Anita dékán helyettes asszony, Dr. Barzó Tímea tanszékvezető asszony és Czékmann Zsolt tanszék vezetője garantálták, akik zsűriként értékelték a hallgatók teljesítményét. A délután folyamán rengeteg színes és elgondolkodtató érv hangzott el a disputa témáját illetően, valamint derűs, minden jelenlévő arcára mosolyt csaló pillanatokban is bővelkedett a verseny.
Miután minden versengő csapat ismertette álláspontját és reflektált a vele szemben felállított érvekre, egy jó hangulatú vacsora vette kezdetét, ahol lehetőség nyílt eszmét cserélni a verseny eseményeiről, valamint a különböző évfolyamok hallgatói is jobban megismerhették egymást. Az esemény az eredményhirdetéssel zárult, ahol a zsűri tagjai által elismerő oklevelek kerültek kiosztásra, továbbá Marczis Gábor Donát, a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának Elnöke átadta a szervezet által felajánlott jutalmakat is.
Összességében egy rendkívül jó hangulatú, a jogászi szakmához szükséges kvalitásokat fejlesztő eseményt sikerült megvalósítani, melynek jövőbeli folyatását a szervezők határozott célként tűzik ki.
Eredmények:
Pro csapatok:
I. Kardos Sára Patrícia, Izrók Luca Sára, Czibrik Eszter
II. Pétervári Melinda, Sliz Virág, László Vivien
III. Molnár Barbara, Légrádi Sophie, Csécsi Eszter
Kontra csapatok:
I. Hámori Cintia, Pece Klaudia, Aranyi Szimonetta
II. Juhász Tamara, Karácsony Bernadett
III. Szikszai Marcell, Nagy Zsuzsanna, Suba Renáta





Pályázati felhívás kiemelt tanulmányi ösztöndíjra
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara a 2018-2019-es tanév I. félévére pályázatot hirdet kiemelt tanulmányi ösztöndíjra. A kiemelt tanulmányi ösztöndíjat a legmagasabb kreditindexet elérő pályázó hallgató nyerheti el. A kiemelt tanulmányi ösztöndíj összege az állami ösztöndíjjal együtt összesen 40.000 Ft/hó.
A kiemelt tanulmányi ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának azon hallgatói, akik
- nappali tagozaton, államilag támogatott/állami ösztöndíjas jogászképzésben vesznek részt;
- a 2017/18-as tanév II. félévében elérték a 4.55 tanulmányi átlagnak megfelelő kreditindexet;
- a 2018/19-es tanév I. félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
A pályázatot elektronikus úton kell benyújtani, és a pályázathoz mellékelten csatolni kell a 2017/18-as tanév II. félévének leckekönyvét.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. november 30.
A pályázat elbírálásának határideje: 2018. december 5.
A pályázat elbírálására a Kar dékánja jogosult.
A hiányosan vagy határidőn túl benyújtott pályázatok elutasításra kerülnek, hiánypótlás vagy igazolási kérelem előterjesztésének helye nincs!
A pályázatot Dr. Udvarhelyi Bence kari referensnek kell benyújtani alábbi email címen: jogbence@uni-miskolc.hu.
Miskolc, 2018. november 21.
Prof. Dr. Csák Csilla
dékán
Az európai uniós büntetőjog egyes kérdései konferencia
A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának Bűnügyi Tudományok Intézete, az MTA Miskolci Területi Bizottságának Állam-és Jogtudományi Szakbizottsága és a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán működő Európai és Nemzetközi Büntetőjogi Kutatóközpont,valamint az Alternatív Konfliktuskezelési és Vitarendezési Interdiszciplináris Kutató Központ szervezésében, „Az európai uniós büntetőjog egyes kérdései ” címmel 2018. november 9. napján konferencia megtartására került sor az MTA Miskolci Területi Bizottságának a nagytermében.
A Magyar Tudomány Napjára tekintettel a rendezvény lehetőséget kívánt nyújtani ahhoz, hogy az európai uniós büntetőjog aktuális kérdéseit a Miskolci Egyetem Bűnügyi Tudományok Intézetének oktatói által tartott előadások közvetítésével megismerhessék a résztvevők, valamint azokat az elméleti és a gyakorlati szakemberek közösen megvitassák.
E rendezvényt megelőzően az Igazságügyi Minisztérium Jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében, a Bűnügyi Tudományok Intézete oktatóinak közreműködésével megjelent a Fejezetek az európai büntetőjogból című, 17 tanulmányt tartalmazó kötet.






A fotókat készítette: Gera László
Meghívó II. Német-Magyar Őszi Akadémia
Tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklődő Munkatársait
a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Alternatív Konfliktuskezelési és Vitarendezési Interdiszciplináris Kutatóközpontja (AKIK), a Magyar Tudományos Akadémia Alternatív Konfliktuskezelési és Vitarendezési Munkabizottsága, valamint a Steinbeis Beratungszentrum Wirtschaftsmediation szervezet által
a II. Német-Magyar Őszi Akadémia
programsorozat keretében megrendezésre kerülő
„Mediáció és gazdasági konfliktusok
A mediátor szerepe a compliance intézkedéseknél”
/ Mediation und Wirtschaftsunternehmen - Konflikte bei Compliance Maßnahmen
című nemzetközi konferenciára
Időpont: 2018. november 8. (csütörtök) 13 óra
Helyszíne: Miskolci Egyetem (3515 Miskolc-Egyetemváros) 31.terem (A/6 ép.)
A rendezvény magyar, angol és német nyelvű, de a tolmácsolás biztosított. A program nyilvános és ingyenes, azonban kérjük, hogy előzetesen regisztráljon
legkésőbb 2018. november hó 7. napja 20.00 óráig az alábbi linken:
https://tinyurl.com/mediacio-compliance vagy a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának honlapján.
Telefon: (46) 565-170 Telefax: (46) 565-179 Web: www.uni-miskolc.hu
Részletes program