Tisztelt Hallgatók!
Ezúton is tájékoztatni kívánunk minden érintettet, hogy a Polgári jogi - Kereskedelmi jogi jogász záróvizsga tételsor módosult. Az Oktatott tárgyak oldalon már az új tételsor szerepel.
2014. március 25.
Polgári Jogi Tanszék
2014 tavaszán és őszén a záróvizsga is a régi Ptk. szerint zajlik, azonban 2015-től a záróvizsgák tárgya is az új Ptk. lesz.
MEGHÍVÓ
Emlékkonferencia
Novotni Zoltán Professzor Úr tiszteletére
halálának 20. évfordulóján
2013. november 29. (péntek)
10:00.
Miskolc, MTA MAB
székház, Erzsébet tér 3.
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézete, a MTA Miskolci Akadémiai Bizottsága és a Novotni Alapítvány 2013. november 29-én emlékkonferenciát szervez szeretve tisztelt Professzorunk, Novotni Zoltán halálának 20. évfordulóján.
Novotni Professzor iskolateremtő erejét, tudományos munkásságát az elmúlt húsz év szüntelenül formálódó politikai, gazdasági és szociális változásai sem kisebbíthetik. Az általa megteremtett miskolci civilisztikai iskola és a tanszék (intézet) várja vissza most hajdanvolt tanítványait, munkatársait, hogy egy tudományos konferencia keretében felidézzük szellemiségét, lényét, sziporkázó személyiségét. Felkért előadóink Novotni Professzor munkái nyomán tartják meg előadásaikat.
Novotni Zoltán Professzor Úr munkássága
Beszámoló a Novotni Emlékkonferenciáról
Tanszékvezetőnk, Prof. Dr. Bíró György a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. A kitüntetést az államalapítás ünnepe alkalmából - a köztársasági elnök megbízásából - Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át 2013. augusztus 19-én a Nemzeti Színházban.
2013. június 6-án nagy sikerrel került megrendezésre a XIX. Polgári Jogot Oktatók Országos Találkozója "Korszakváltás a családjogban" címmel.