Kedves Hallgatók!
Sok szeretettel invitálunk minden kedves érdeklődőt, a március 13-án megrendezésre kerülő kötetlen Tudományos Diákköri beszélgetésre!
A kiadott anyag itt érhető el.
Kedves Hallgatók!
Sok szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt, a március 1-jén megrendezésre kerülő kötetlen Tudományos Diákköri beszélgetésre, melynek témája a veszélyes üzemi felelősség lesz.
Kiadott anyagok: Debreceni Ítélőtábla döntése, Fővárosi Ítélőtábla döntése, Nyári bobpálya jogeset, Pusztahelyi Réka tanulmány
VIII. Országos Polgári Jogi és Activity Verseny
Tisztelt Kollégák! Kedves Hallgatók!
Idén a Miskolci Egyetem Polgári Jogi Tanszéke rendezi az Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Activity Versenyt. A Versenyt a szokásos áprilisi-májusi időponthoz képest egy korábbi, márciusi időpontban szeretné a tanszék megtartani, amelyre a következő időpontokat javasoljuk:
2016. március 18. (péntek)
2016. március 25. (péntek)
Az Activity megmérettetés során pedig várható a már megszokott jó hangulatú verseny.
A rendezvény pontos időpontját illetően, továbbá minden egyéb kérdésben a Tanszék várja az észrevételeket és a javaslatokat.
dr. Tóth Gergő tanársegéd
e-mail: tothgergojozsef@gmail.com; civtothg@uni-miskolc.hu
Tel.: +36 70 4159074
A konferencia programja
Tájékoztató a 2014/2015. tanév őszi félévi polgári jogi vizsgák (rendes és CV) anyagáról:
Polgári jog I.-V. tárgyakból(akár rendes akár CV kurzus keretében) a 2014/2015. tanév őszi félévében már az új Ptk. alapján kell vizsgázni.